Kedves Mária! Kérem, hogy mint az újszövetséghez tartozó ember, vonatkoztasson el az ószövetségi tanoktól, különben nem fogja megérteni a szombat és vasárnap közötti különbséget. A fő kérdés az volt, hogy szombat, vagy vasárnap az imádkozás napja? A sávat, vagyis nyugalom, és sabbat, azaz szombat. A „szombat” szavunk eredete: A sabbat שַׁבָּת (šabbáṯ) szombat-jelentéssel bíró héber szó eredete a sávat שָׁבַת (šáḇaṯ) nyugton maradni a munkától, megszűnni a munkától jelentésű szóból származik. Az ószövetségben következetesen ezzel a két szóval találkozunk, ha a munka megszűnéséről olvasunk, vagy a hét napos hét utolsó napjáról olvasunk. A sávaṯ -ról először a teremtést történetben olvashatunk. „Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” 1Móz 2:2-3. Nem történt azonban isteni rendelkezés a nyugalom napjával kapcsolatosan. Az emberek nem gyakorolták a megünneplését, mert nem volt rá törvény. Mózesi rendelkezésben akkor találkozunk vele először a Bibliában, amikor Isten a pusztai vándorláskor a mannaevésről rendelkezik. Ez pedig a törvény korszakában, de még a sínai törvényadás előtt történt. „Ő pedig monda nekik: Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.” 2Móz. 16:23. Még itt is láthatjuk a történetből, hogy nem tudtak az emberek a mózesi paranccsal azonosulni. A szombat törvényre emeléséről azonban, a 2Móz. 31:12-17. versekben olvashatunk, amely már a sínai törvényadás után hangzott el. „Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván: Te szólj az Izrael fiainak, mondván: Az én szombatjaimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek. Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti nektek. Aki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irtassék ki az ő népe közül. Hat napon munkálkodjanak, a hetedik nap pedig a nyugodalomnak szombatja az Úrnak szentelt [nap]: valaki szombatnapon munkálkodik, megölettessék. Megtartsák azért az Izrael fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izrael fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott.” 2Móz. 31:12-17. A törvény korszakában Isten a szombatról is rendelkezik. Jelül adja Isten Izrael népének örök szövetségül, és halálbüntetés terhével látja el. Az Ószövetség népe Isten rendelkezése alapján a szombatot ünnepli. Az Ószövetség sínai alapú, kőbevésett szövetség. Az alap dokumentum (tíz parancsolat) olyan apodiktikus (világosan megalapozott, vagy vita nélküli) törvény, amely a néppé formálás alapjait tartalmazza. A specifikus ügyek azonban folyamatosan bővülő szabályozás alatt voltak, (casuisticus - okozatos - törvények) amelyek progresszíven változtak. A reveláció progresszivitása egyértelműen nyomon követhető a Bibliában. Az emberiség történelmi korszakaiban csak akkor jött be a szombat törvénye, amikor Isten szövetséget kötött Izrael népével. A korszakok változása törvények változását hozta magával. Ahogy változott a társadalom, úgy érkezett a casuisticus szabályozás is az Ószövetségben. Mind ez, a Bibliában nem szabályozott, de zsidó iratokban megtalálható törvényekkel együtt olyan módon megnehezítette a törvényekben való ki igazodást, hogy teherként zúdult a nép nyakába. Látta ezt az Isten, és egyszerűsített. Elindította a törvények egyszerűsítését, és adott két nagy parancsolatot, amelyben az egész törvényrendszer megtalálható. Meg mondta a farizeusoknak, hogy: „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Mt 22:40. Ugyanakkor kimondta, hogy „új parancsolatot” ad. „Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Jn 13:34. Az új parancsolat már az „új” szövetség alapjaként is értékelhető. Már lehetett érezni, hogy teljesen új alapokra helyezi Isten az emberekkel való kapcsolatát. Nem csak új törvény érkezett, hanem megújított és egyszerűsített, és nemcsak „új” szövetség, de a választottság határai is bővültek. Elérkezett az, az idő is, amikor Isten Új Szövetséget kötött az emberekkel. Az Új Szövetség olyan annyira új, hogy magába foglalja az Ószövetség maradéktalan betöltését is. Jézus Krisztus nem eltörölte az Ószövetséget, hanem betöltötte, és az ellenünk szóló iratot a keresztfára szögezte. Kol. 2:14. Ezt az újat, már Jeremiás próféta által meghirdette Isten. Jer. 31:31-33. Jézus Krisztus eltemetésével egy korszak zárult le. A törvény korszaka, amelyben a szombat volt a nyugalom napja. Isten ÚJ SZÖVETSÉGET kötött az emberekkel. Teljesen Új Szövetséget. Jézus Krisztus vére a szövetség alapja, és pecsétje. Ez vér alapú szövetség, amely az emberek szívének hústábláira van írva, nem tintával, hanem a Szent Szellem által. A nevében is benne van, hogy „új” és a szeretet két új parancsa által könnyen betölthető az összes ószövetségi is. Ki változtatta meg a szombat törvényét? Ki tette át vasárnapra az imádkozás napját? Ha elolvassuk Lukács evangéliuma 6:1-11. verseket akkor a kérdésére a válasz is megérkezik. Jézus kalásztépése, és szombat napi gyógyítása már nem fért bele az ószövetségi törvény rendszerbe. Szóvá is tették ezt a farizeusok. Mi keresztyének úgy valljuk, hogy Jézus Krisztus Isten. Ő a szombatról úgy nyilatkozik, hogy Ő ura a szombatnak is. Ha a teremtő (Jézus Krisztus) szombaton akar az életért cselekedni, teheti e? Hát hogyne. De tehetjük ám mi is az irgalmassági cselekedeteket bármely napon. A feltámadás első napját Isten helyezte a hét első napjára (vasárnapra). Az nem emberek műve volt. A feltámadás az új kezdet napja. A Jézus Krisztus feltámadása nekünk az új élet reménye és valósága. Nézzük meg, hogyan helyeződött át szombatról vasárnapra az imádkozás napja, amely alatt Istentiszteleti alkalmat is értek. A feltámadással egy új korszak kezdődött el. Az egyház korszaka, amikor a feltámadás napja lett az ünnepnap, s egyben a nyugalom napja is. A következőt olvashatjuk: Mária Magdaléna, és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, a hétnek első napján (mai magyar elnevezése: vasárnap) mentek a sírhoz. Mk. 16:1. Majd így folytatja: „Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki.” Mk. 16:9. (Lk. 24:1.Jn. 20:1.) Majd amikor Jézus megjelenik a 11 tanítványnak akkor is a hétnek első napján, jelenik meg. „Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nekik: Békesség nektek!” Jn. 20:19. Ettől kezdve a tanítványok nem szombaton, hanem a hétnek első napján, jöttek össze imádkozni. Lásd: „A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nekik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.” ApCsel. 20:7. Mivel a keresztyének mindig a hétnek első napján gyűltek össze, már Pál is erre a napra irányítja a szeretet szolgálati gyűjtési tevékenységüket is. „A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, amit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.” 1Kor. 16:2. Van azonban ettől eltérő gyakorlat is, mert a Filippiben lévő gyülekezet szombaton jött össze a folyóparton imádkozni. Mi lehet az oka? Nos, ha egy közösségben több volt a zsidó megtértek száma, akkor ők még a szombathoz ragaszkodtak, sőt, még a zsidó szokásokat is rá akarták kényszeríteni a keresztyénekre. Erről szól a Galatabeliekhez írott levél is, és az ApCsel 15 fejezete is, amelyben Pál küzd azokkal a zsidó keresztyénekkel, akik júdaizálni akarták a megtért pogányokat. Ettől azonban még a hétnek első napja marad a feltámadás első napja, és e napon jöttek össze a pogányokból megtért keresztyének imádkozni. Az Úrnak napja: A feltámadás napja azonos lett az Úrnak napjával, és megszületett a κυριακός ἡμέρᾳ „küriakosz hémera” kifejezés. Ez a páthmoszi látomásban így olvasható: Jelenések 1:10 „ἐγενόμην ἐν πνεύματι ἐν τῇ κυριακῇ ἡμέρᾳ, καὶ ἤκουσα ὀπίσω μου φωνὴν μεγάλην ὡς σάλπιγγος” „Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét,” Ez a nap, a hétnek első napja az Úrnak napja, amellyel maga Jézus Krisztus hitelesíti az új kezdet, az Új Szövetség megszentelt napját. Jól látható, hogy a feltámadás olyan esemény, amellyel megváltoztatta Isten az emberekkel való kapcsolat rendszerét. Azért, hogy ez majd valóban megszentelt nappá növekedjen a hívők szemében, ószövetségi szabályozással Isten meg is szentelte ezt a napot. Ez volt a Pünkösd szabályozása, amely így olvasható: „Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálni való kévét, hét hetet, egészek legyenek azok. A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz.” 3Móz. 23:15-16. Ez a nap, szintén a hétnek első napja. Ezen a napon összegyűltek Jeruzsálemben a keresztyének a Pünkösd megünneplésére, amikor a Szent Szellem egyházzá szervezte a keresztyéneket. Ez volt a Szent Szellem kitöltetése, amely a hétnek első napján - ma ezt vasárnapnak nevezzük - történt. A pünkösdi esemény olyan hatással volt az első keresztyénekre, amely a szívükbe véste az imádkozás napját, nem tintával, hanem az Élő Isten Szellemével írva. Mind ezek alapján világosan látható, hogy maga Isten helyezte az imádkozás napját vasárnapra. A szombat törvénye nem megváltozott, hanem a kereszten betöltetett. Azért jött Jézus, hogy betöltse, és minden megváltással kapcsolatos dolgot elvégezzen. Nos, a Golgotán: „Elvégeztetett”. Jn. 19:30b. Vannak keresztyének, akik visszatértek az Ószövetségi alapú hitre. Azokban a gyülekezetekben a szombatot tanítják nekik. Bennük még erősebb a kőbe vésett törvény a szeretet két új parancsánál, és a feltámadásnál. A Biblia a hétnek első napját hirdeti az Új szövetség népének, mert az egy teljesen Új alapokon - Jézus vérén - nyugvó szövetség, amiben semmi sem a régi. A vasárnap a hétnek első napja, az új hét kezdete. A feltámadás napja, és a Szent Szellem kitöltetésének - Pünkösd - napja. Ez lett az Új Szövetség ünnepe, a feltámadás hirdetője, a vasárnap. Még az orosz nyelv is őrzi ezt a történetet. Az orosz воскресение (voszkreszenyie) szó jelenti a feltámadást, a воскресенье (voszkreszenyje) pedig a vasárnapot. Mindkettő a воскреснуть (voszkresznuty), azaz feltámadni jelentésű szóból származik. Ez elég humoros, mert az elmúlt évszázad ateizmus birodalmának nyelvén hangzik. Ha valaki a szombatról vasárnapra tér át, akkor az Új Szövetséghez csatlakozik. Ha azonban visszatér a szombatra, akkor feladja az Új Szövetség Messianisztikus feltámadás történetet, és visszamegy az ószövetségi, Messiás előtti hitgyakorlatra. Lemond a Jézus által kezdeményezett újról, újjászületésről, új kezdetről, feltámadásra való emlékezésről. Nekik a sínai hegyen kőbe vésett törvény erősebb, mint a Szent Szellem által szívnek hústáblájába vésett Isten Igéje a Jézus Krisztus. Jézus Krisztusban azonban eltűnik ez a lepel, és erősebb lesz a feltámadás ereje, mit a szombat - Jézus Krisztusban betöltött - törvénye. Nézzük most meg a Dániel 7:25 verset. Mit akar az Antikrisztus megváltoztatni? Így olvashatjuk: „És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos [egek] szentjeit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.” Az egyik szó melyet értelmezni kell az a „véli”. A Héber szövegben, ez a סְבַר (səḇar) - remél, reménykedik, bízik jelentét hordoz. Vagyis úgy véli, hogy sikerül neki, de ebben nincs benne az, hogy meg tudná csinálni. Az viszont igen, hogy nagyon is akarja, szinte már sikerül is neki. Most nézzük meg, hogy mit akar megváltoztatni? Az időket és a törvényt, olyan módon, hogy az fölött majd Ő rendelkezik ideig, időkig, és fél időig. Vagyis három és fél évig. Nem tovább. Csak három és fél évig. Ebben a versben a héber זְמַן (zəman) (kijelölt) idő, alkalom, jelentéssel bír. A törvénynek fordított: דָּת (dáṯ) - 1) törvény; 2) vallás, istentisztelet (i mód); 3) rendelet; 4) terv, szándék, cél. A Dániel 7:25 -ben arról van szó, hogy olyan időt, alkalmat akar megváltoztatni az Antikrisztus, amely a vallási istentiszteletekkel kapcsolatos. Szó sincs arról, hogy a jogrendszert akarná megváltoztatni. Akkor nem a héber דָּת „dát” szó szerepelne itt, hanem aמִשְׁפָּט (mišəpáṭ). Ha pedig az ószövetségi törvényt akarná megváltoztatni, akkor a:תּוֹרָה (tóráh) héber szónak kellene itt állnia. Ez óriási különbség. Mit is akar tehát az Antikrisztus? Az istentiszteleti renddel kapcsolatos időket megváltoztatni. Ha figyelmesen olvassuk a Dániel könyvét, akkor több esetben elhangzik benne, hogy a prófécia a végső időkről szól. A 7:25 ben az is olvasható, hogy ez a szándéka a végső időben a neki adatott három és fél évben lesz érdekes. Fontos megjegyezni, hogy a három és fél évet úgy kapja attól, aki a történelemnek és az időnek is Ura és Istene, mert így olvashatjuk, hogy: „és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig”. Ez azt is jelenti, hogy egy perccel sem birtokolhatja idő előtt, vagy attól tovább a hatalmat, mint amit Isten rendelt el. Mivel az Antikrisztus és a zsidók által várt Messiás egy ugyanazon személy, ezért a zsidók kedvére tevő Antikrisztus „jel”-t akar mutatni. Miért? Mert a zsidók jelt kívánnak. (Mt 16:1; 1Kor. 1:22.) A szombat nap pedig jelül adatott (2Móz. 31:13). Kiknek? Nyilván azoknak, akik még a törvény cselekedeteiből akarnak megigazulni. Amikor az Antikrisztus a jelet fölmutatja, vagyis az istentiszteleti rendet megváltoztatja, akkor az Ő elfogadása is megtörténik a zsidók szemében. Ahhoz, hogy az ószövetségi törvény cselekedeteiből a hit cselekedeteibe kerüljünk, Krisztusra van szükségünk. Erről beszél Pál Galatabeliekhez írott levelének 3:5-14 verse is. Akik a törvény cselekedetéből vannak, azok még átok alatt vannak. Azok még a Krisztust nem értették meg. „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén értünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ:” Gal. 3:13. A szombat, törvény alatt van. Ószövetségi törvény alatt. A vasárnap az újra kezdés napja, az első nap, és új lehetőség a feltámadás első napja. Nem az ószövetségi törvény, hanem a feltámadás napja. A vasárnap megünneplését kétezer éve gyakorolja a keresztyén társadalom. Az Antikrisztus ezt akarja majd megváltoztatni a Dán. 7:25 szerint a neki adatott 3,5 éves utolsó időben. A Dán. 7:25 vers az Utolsó Időről, az Utolsó évhét (hét év) második feléről szól. És az, még csak ezután lesz. A vasárnap ünneplése pedig már kétezer éve tart. Ezt próbálkoznak az Ószövetség törvényét gyakorló közösségek is megváltoztatni, de nem tudják. Amíg újszövetségi nép a földön lesz, a vasárnap a feltámadás napja lesz. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, és az Antikrisztus törvény erejével visszarendezze az istentiszteleti rendet vasárnapról szombatra, kell történni valaminek. Ez a valami, az aposztászia. Erről pedig így olvashatunk: „Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem [jön az el addig], mígnem bekövetkezik előbb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,” 2Thess. 2:3. A „szakadás” görög aposztászia szavával találkozunk ebben a versben, ami hitehagyást jelent. A feltámadás napjától visszatérni a kőtábla szombatjához nagy hitehagyást jelent! Az aposztászia jelentése ettől azonban bővebb határokat érint. A hittől való elszakadást, és a más istenségek felé fordulást jelenti. Az Eklézsia elragadtatásával azonban majd lezárul az egyháztörténelem korszaka is, amelyben a feltámadás napja az ünnep és az imádkozás napja. Ha megnézzük az Ézs. 66:22-23 verseket, láthatjuk, hogy a szombat ismét hangsúlyt kap. „Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek; És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr.” Ézs. 66:22-23. A prófécia az ezer éves uralkodás végéről szól, amikor tűzzel ítél az Úr minden népeket. Az 1000 év alatt Krisztus uralkodik a földön. Most azonban még nem abban az időben élünk. Valószínűleg mi már nem is fogunk abban élni. De akik akkor, és ott élnek, hónapról-hónapra, és szombatról-szombatra fölmennek az Urat imádni Jeruzsálembe. Ezt így hisszük és valljuk, ahogy írva van. És ha mégis megérnénk azt az időt, mi is a prófécia szerint járnánk el. Mert az Úr mondta. Amikor Jézus helyre állítja Isten országát a földön, egy új korszak kezdődik, ahol ismét a szombat lesz az ünnep és a pihenés napja.