A Biblia és a bor. Boráldás az Úrvacsorában

A bor kénezése több, mint 2000 éves eljárás. „Olyan, hogy kénmentes bor nem létezik. Az ókori Róma bortermelői kénből készült gyertyát égettek a tárolóedényekben, amforákban, hogy megakadályozzák a bor ecetesedését.”[1]

Tekintettel arra, hogy a must rendkívül rövid életű ital és csak erőszakos beavatkozással lehetett rövid ideig tartósítani, (felfőzés, kénezés, hűvös tárolás, sós, vagy tengervizes kezelés, mézzel való keverés,) előbb utóbb elvesztették a szőlő levére jellemző tulajdonságokat. Ezek az eljárások amennyivel meghosszabbították a must életét, annyival módosítottak, és módosítanak ma is az alapanyag ízén, zamatán, illatán, állagán. Mind ezek elég igényes eljárások, valamint a must életét sem sokkal – egy két hónappal – tudták megnövelni. A szürettől a páska vacsoráig (húsvétig 6 hónap) semmiképen sem, mert olyan változáson ment keresztül, amely miatt utálatos – ihatatlan – italnak számított. A beavatkozások csak késleltették az erjedést, és rontották az állagát. Szemben a borral, amit, ha edényből edénybe fejtettek mindig tisztább, és íz gazdagabb, s hosszabb életű lett.

A Bibliában meg van különböztetve a bor és a must. Ahol mustról van szó, ott „ászisz”, ahol borról van szó, ott „jajin” olvasható az Ószövetségben. „Íme, napok jőnek, ezt mondja az Úr, és ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. És a hegyek musttal ( עָסִיס  ászisz) csepegnek, a halmok pedig mind megáradnak.” Ám 9.13. Majd úgy folytatja, hogy: És hazahozom a fogságból az én népemet, az Izraelt, és fölépítik az elpusztult városokat, és lakoznak bennük. Szőlőket plántálnak és isszák azok borát, (יַיִן  jajin) és kerteket csinálnak és eszik azoknak gyümölcsét. És elplántálom őket az ő földjükbe; és nem szaggattatnak ki többé az ő földjükből, amelyet adtam nekik, azt mondja az Úr, a te Istened!” Ámós 9:14-15. Vagyis az Ószövetségben az „ászisz” az must, a „jajin” az bor. A Biblia ebben nagyon következetes, és a kettőt sohasem keveri.

Az atyák itala.

Noé történetében találkozunk először azzal a balesettel, hogy egy ismeretlen jelenség miatt Noé lerészegedett. Az özönvíz előtti steril környezetben a szőlő leve nem erjedt meg. Noé ehhez volt hozzá szokva. Az özönvíz után azonban megváltoztak a légköri viszonyok, és a kozmikus fertőzés elérte a földet, s a szőlő leve megerjedt és részegséget okozott és okoz ma is. „Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból, (יַיִן jajin) s megrészegedék, (שָׁכַר šáḵar) és meztelenen vala sátra közepén.” 1Móz 9:20-21. Noétól kezdve a bor lett az Atyák itala.

A boráldás és a vér.

A bor története azzal folytatódott, hogy Júdát megáldja Jákób. „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek neki engednek. Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban (יַיִן jajin) mossa, felöltőjét a szőlő vérében (דָּם : „dám” szőlő vére, bor). Bortól veresek szemei, tejtől fehérek fogai.” 1Móz 49:10-12. Fontos megjegyezni, hogy a szem kivörösödését a bor okozza és nem a must. Júda ezt az áldást kapta az Atyjától, amely nem a részegséget propagálja, hanem az áldás nagyságát hirdeti. Többek között borban való áldást is kapott, amely az atyák itala, amely „a vér” és az áldás szimbóluma. (Az Úr Jézus Júda leszármazottja.)

Amikor az Ószövetség a „jajin” (bor) -ról ír, akkor a részegítő italról ír. Lásd Lámuel beszédét. „Távol legyen a királyoktól, oh Lemuel, távol legyen a királyoktól a bornak (יַיִן jajin) itala; és az uralkodóktól a részegítő ital (שֵׁכָר sékár) keresése.  Hogy mikor iszik, el ne felejtkezzék a törvényről, és el ne fordítsa valamely nyomorultnak igazságát. Adjátok a részegítő italt az elveszendőnek, és a bort a keseredett szívűeknek. Igyék, hogy felejtkezzék az ő szegénységéről, és az ő nyavalyájáról ne emlékezzék meg többé. Péld 31:4-7. Az itt olvasható „sékár” alkoholtartalmú, részegítő, mámoros állapotot előidéző, szeszes italt jelent.

A bor fejtésének titkáról olvashatunk Jeremiás könyvében. „Nyugodtan élt Moáb gyermekségétől fogva, és pihent az ő seprejében, (שֶׁמֶר semer) és edényből-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze rajta, és nem változott el az ő szaga.” Jer. 48:11. Ezen a képen keresztül üzeni meg Isten Izraelnek, hogy Moáb sorsára jut, ha meg nem tisztul és meg nem újul. Ha nem, akkor megbüdösödik, mint a fejtés nélküli bor az ő seprején.

Az áldozás bora kötelező.

Az áldozás bora kötelező ital volt: „Nem áldoznak az Úrnak borral (יַיִן jajin); és nem lesznek kedvesek előtte. Áldozataik olyanok lesznek, mint a gyásztornak kenyere; mindnyájan, akik abból esznek, megfertőztetnek, mert kenyerük [csak] étvágyuknak szolgál; nem jut be az Úr házába.” Hós 9:4.

A bor bár részegítő ital mértéktelenség esetén, mégis nemes italnak számított és mértékkel áldoztak vele az Úrnak. Az ortodox zsidók mind máig boráldással szentelik meg szombat kezdetén a szabbatot. Ekkor poharukat csordultig töltik vörös borral, (2 dl) amelynek ki kell csordulni az asztalra is. Lásd 23. zsoltár 5. verse, ahol a csordultig telt pohár borral, boráldással van csordultig tele. „Asztalt terítesz nekem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.” Zsolt 23:5. A must szóba sem jöhetett és ma sem jöhet szóba. A musttal való áldozás a megszentségtelenítés kategóriája, és utálatos cselekedet. Az egyházban lévő képzetlen tanítók ma is próbálkoznak ezzel a szentségtelen trükkel.

A Pünkösdi vád.

Apcs 2:13 -ban a „gleukoszról” olvashatunk, amely erjedésben lévő mustot jelent. Ettől lehet a legdurvábban berugni. „Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól („gleukosz”) részegedtek meg.” Apcs 2:13. Ahol viszont „ojnosz” olvasható az Újszövetségben, ott minden esetben borról van szó. „Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki botránkozással eszi. Jó nem enni húst és nem inni bort, (ojnosz) sem semmit nem [tenni], amiben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen.” Rm 14:20-21.

Boráldás az Új szövetségben.

A borral való áldozás az Új szövetségben az Úrvacsorában található, amikor az Úr Jézus Krisztus vérére való emlékezést gyakoroljuk. 1Kor 11. -ben olvashatunk erről, ahol ez a részegítő ital lett az Úr Jézus vérére való emlékezés itala. Világosan beszél az Új szövetség arról, hogy az atyák részegítő itala, lett az Úr Jézus vérére való emlékezés, mértékkel fogyasztott itala. „Mikor tehát egybegyűltök egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való élés: Mert ki-ki az ő saját vacsoráját veszi elő az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dőzsöl (μεθύω methüó). Hát nincsenek-e házaitok az evésre és ivásra?” 1Kor 11:20-22.

A felházban tartott utolsó vacsoráról Mt 26-ban olvashatunk. Jézus itt azt az italt szolgálta fel, ami atyáik itala volt, amellyel a boráldást gyakorolták. Vagyis bort ivott, és adott a tanítványoknak. Az Úr Jézus az ószövetségi rendtartás szerint végezte az utolsó vacsorát. Páska bárányt és kovásztalan kenyeret evett, valamint az atyák szőlő italát a bort itta. A must megszentségtelenítette volna az alkalmat. „Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan; Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára. Mondom pedig nektek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, amikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában. És dicséretet énekelvén, kimenének az olajfák hegyére.” Mt 26:26-30.

Végezetül és összefoglalás képen megállapíthatjuk, hogy Noétól kezdve a bor az atyák itala lett. Jákób a boráldást is ráadja Júdára, aki borban mossa ruháját, és a bort a vér szimbólumává emeli, amikor azt mondja, hogy a „…ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében…” 1Móz 49:11b. A zsidók a boráldást fogyasztották és ma is fogyasztják ünnepeiken és minden szabbat kezdetekor. Ha nem áldoznak borral, akkor minden más áldozatuk olyanná válik, mint a gyász vacsora kenyere, amelyből, aki eszik, megfertőzteti magát. „Nem áldoznak az Úrnak borral (יַיִן jajin); és nem lesznek kedvesek előtte. Áldozataik olyanok lesznek, mint a gyásztornak kenyere; mindnyájan, akik abból esznek, megfertőztetnek, mert kenyerük [csak] étvágyuknak szolgál; nem jut be az Úr házába.” Hós 9:4. A boráldás törvényét töltötte be Jézus Krisztus is, amikor a páska vacsorán boráldást ivott. Az ő halálának emlékére mi is borral, boráldással emlékezünk az Úrvacsorában az Ő, megváltásunkra kifolyt vérére.

Berkes Sándor: teológus, vizsgázott borbíró.

[1] https://vinnovacio.eu/2022/03/30/a-nagy-kenatveres-vagy-kinek-faj-a-feje-a-ken-miatt/