A sávat vagyis nyugalom, és sabbat azaz szombat. 

A „szombat” szavunk eredete: A sabbat שַׁבָּת (šabbáṯ) szombat-jelentéssel bíró héber szó eredete a sávat שָׁבַת (šáḇaṯ) nyugton maradni a munkától, megszűnni a munkától jelentésű szóból származik. Az ószövetségben következetesen ezzel a két szóval találkozunk, ha a munka megszűnéséről olvasunk, vagy a hét napos hét utolsó napjáról olvasunk. A sávaṯ -ról először a teremtést történetben olvashatunk. „Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott vala. És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.” 1Móz 2:2-3.

Kezdetben nem történt isteni rendelkezés a nyugalom napjával kapcsolatosan. Az emberek nem gyakorolták a megünneplését, mert nem volt rá törvény. Mózesi rendelkezésben akkor találkozunk vele először a Bibliában, amikor Isten a pusztai vándorláskor a manna evésről rendelkezik. Ez pedig a törvény korszakában, de még a sínai törvényadás előtt történt. „Ő pedig monda nekik: Ez az, amit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.” 2Móz. 16:23. Még itt is láthatjuk a történetből, hogy nem tudtak az emberek a mózesi paranccsal azonosulni. A szombat törvényre emeléséről a tíz parancsolatban 2Móz 20:8-11. találkozunk. A törvény részletezése, magyarázata pedig a 2Móz. 31:12-17. versekben olvasható. „Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván: Te szólj az Izrael fiainak, mondván: Az én szombatjaimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek. Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti nektek. Aki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke irtassék ki az ő népe közül. Hat napon munkálkodjanak, a hetedik nap pedig a nyugodalomnak szombatja az Úrnak szentelt [nap]: valaki szombatnapon munkálkodik, megölettessék. Megtartsák azért az Izrael fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül. Legyen közöttem és az Izrael fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszűnt és megnyugodott.” 2Móz. 31:12-17. A törvény korszakában Isten a szombatról is rendelkezik. Jelül adja Isten Izrael népének örök szövetségül, és halálbüntetés terhével látja el. Az Izrael népe között élő pogány népek számára azonban sohasem tette kötelezővé Isten a szabbat megtartását. Majd a népével kötött szövetséget ismét olvashatjuk Ezékielnél. „És adám nekik szombatjaimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttük; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjük.” Ez 20:12. A 20. versben ismétli, megerősíti. A törvény megismétlésénél azt olvashatjuk erről, hogy: „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta neked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.” 5Móz 5:15.

Az Ószövetség népe Isten rendelkezése alapján a szombatot (szabbatot) ünnepli. Az Ószövetség sínai alapú, kőbevésett szövetség. Az alap dokumentum (tíz parancsolat) olyan apodiktikus (világosan megalapozott vagy vita nélküli) törvény, amely a néppé formálás alapjait tartalmazza. A specifikus ügyek azonban folyamatosan bővülő szabályozás alatt voltak, (casuisticus – okozatos – törvények) amelyek progresszíven változtak. A reveláció progresszivitása egyértelműen nyomon követhető a Bibliában. Az emberiség történelmi korszakaiban csak akkor jött be a szombat törvénye, amikor Isten szövetséget kötött Izrael népével. A korszakok változása törvények változását hozta magával. Ahogy változott a társadalom, úgy érkezett a casuisticus szabályozás is az Ószövetségben. Mind ez, a Bibliában nem szabályozott, de zsidó – rabbinikus – iratokban megtalálható törvényekkel együtt olyan módon megnehezítette a törvényekben való ki igazodást, hogy teherként zúdult a nép nyakába. Látta ezt az Isten, és egyszerűsített. Jézus Krisztus által elindította Isten a törvények egyszerűsítését, és adott két nagy parancsolatot, amelyben az egész törvényrendszer megtalálható. Megmondta a farizeusoknak, hogy: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. „E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.” Mt 22:38-40. Ugyanakkor kimondta, hogy „új parancsolatot” ad. „Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” Jn 13:34. Az új parancsolat már az „új” szövetség alapjaként is értékelhető. Már lehetett érezni, hogy teljesen új alapokra helyezi Isten az emberekkel való kapcsolatát. Nem csak új törvény érkezett, hanem megújított és egyszerűsített, és nemcsak „új” szövetség, de a választottság határai is bővültek. Túlnyúlnak Izrael határain és az egész földet felöleli.

Elérkezett az, az idő is, amikor Isten Új Szövetséget kötött az emberekkel. Az Új Szövetség olyan annyira új, hogy magába foglalja az Ószövetség maradéktalan betöltését is. Jézus Krisztus nem eltörölte az Ószövetséget, hanem betöltötte, és az ellenünk szóló iratot a keresztfára szögezte. Kol. 2:14. Ezt az újat, már Jeremiás próféta által meghirdette Isten. Jer. 31:31-33. Jézus Krisztus eltemetésével egy korszak zárult le.

Isten Új Szövetséget kötött az emberekkel. Teljesen Új Szövetséget. Jézus Krisztus vére a szövetség alapja, és pecsétje. Ez vér alapú szövetség, amely az emberek szívének hústábláira van írva, nem tintával, hanem a Szent Szellem által. A nevében is benne van, hogy „új” és a szeretet két új parancsa által könnyen betölthető az összes ószövetségi is. Ebben az új szövetségben az imádkozás napja már nem időhöz és helyhez kötött. Bármikor és bárhol imádhatjuk Istent. A Samáriai asszonnyal való beszélgetésben ez így hangzik. „Monda neki Jézus: Asszony, hidd el nekem, hogy eljő az óra, amikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. Ti azt imádjátok, amit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók közül támadt. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” Jn 4:22-24.

Amikor elolvassuk Lukács evangéliuma 6:1-11. verseket akkor sok kérdésére a válasz is megérkezik. Jézus kalásztépése, és szombat napi gyógyítása már nem fért bele az ószövetségi törvény rendszerbe. Szóvá is tették ezt a farizeusok. Jézus Krisztus a szombatról úgy nyilatkozik, hogy Ő (az embernek Fia) ura a szombatnak is. Ha a teremtő és Megváltó Jézus Krisztus szombaton akar az életért cselekedni, teheti-e? Hát hogyne. De tehetjük ám mi is az irgalmassági cselekedeteket bármely napon. Márk evangéliumában ez a történet még tartalmaz egy másik szabályt is Jézustól. „És monda nekik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.” Mk 2:27-28. Nagyon fontos kijelentés az Úr Jézustól. A nyugalom napja az emberért van és az ember hatalma alá lett vetve annak megtartása. Gondoljunk csak arra, hogy a technika fejlődésével keresztyének milliói dolgoznak folyamatos munkarendben, de a pihenő napjuk (a szabbatjuk) mindig más és más naptári napra esik.

Az Új kezdet napja.

Amikor Isten újat kezd, az mindig a hétnek első napján történik. Négy rendkívüli eseményt láthatunk, ami a hétnek első napjára esik.

Ilyen volt a teremtés első napja, amit az új teremtés napjának is mondhatunk.

A feltámadás vagyis az Úrnak napja.

A pünkösd, amely új teremtésekké teszi az embert.

A keresztyének összegyülekezésének napja is a hétnek első napja, amikor Istennel való közösségüket gyakorolják. Ez lett az Úrnak napja, a feltámadás napja. Ezen a napon jelenik meg János apostolnak Jézus Krisztus a Páthmos szigetén.  

A feltámadás napját Isten helyezte a hét első napjára (vasárnapra). Az nem emberek műve volt. A feltámadás az új kezdet napja. A Jézus Krisztus feltámadása nekünk az új élet reménye és valósága. A szabbat, mindig szabbat, vagyis a hét hetedik napja és a zsidók számára „jel” marad. Sohasem fog változni. A keresztyének számára azonban változik a tartalma. Nézzük meg, hogyan helyeződött át az új teremtések (újjá születettek) számára szombatról vasárnapra az össze gyülekezés napja, amely alatt Istentiszteleti alkalmat is értek. 

A feltámadással egy új korszak kezdődött el. Az egyház korszaka, amikor a megtért pogányok számára a feltámadás napja lett az ünnepnap, s egyben a nyugalom napja is. A keresztyén társadalom az Istennel való közösségét nyugalom napjaként éli meg. Ettől függetlenül a szabbat megmaradhatott a zsidók számára jelül. A naptárból sem tűnt el a szombat. A belső tartalma azonban mást jelent a zsidóknak és mást a keresztyéneknek.

Mária Magdaléna és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, a hétnek első napján (mai magyar elnevezése: vasárnap) mentek a sírhoz. Mk. 16:1. Majd így folytatja: „Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki.” Mk. 16:9. (Lk. 24:1.Jn. 20:1.) Majd amikor Jézus megjelenik a 11 tanítványnak akkor is a hétnek első napján, jelenik meg. „Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nekik: Békesség nektek!” Jn. 20:19.

Ettől kezdve a szabbatot még mindig megtartó tanítványok is a hétnek első napján, jöttek össze bizonyságtételekre és imádkozni. Lásd: „A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nekik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.” ApCsel. 20:7.

Mivel a keresztyének mindig a hétnek első napján gyűltek össze, már Pál is erre a napra irányítja a szeretet szolgálati gyűjtési tevékenységüket is. „A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, amit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek.” 1Kor. 16:2. Van azonban ettől eltérő gyakorlat is, mert a Filippiben lévő gyülekezet szombaton jött össze a folyóparton imádkozni. Mi lehet az oka? Nos, ha egy közösségben több volt a zsidó megtértek száma, akkor ők még a szombathoz ragaszkodtak. Számukra az „örök szövetség” rendtartása helyes gyakorlat volt. Megtartsák azért az Izrael fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül.” 2Móz. 31:16. E rendelkezés miatt a pogányok nem támadhatják a zsidók szombati gyakorlatát, mert benne van, hogy Izrael fiainak ez „örök szövétségül” lett elrendelve. De csak Izrael fiainak. Ezt meg kell érteni a pogányok közül megtért keresztyéneknek. Azt meg a zsidók közül megtért keresztyéneknek kell megérteni, hogy ők meg a zsidó szokásokat nem kényszeríthetik rá a keresztyénekre. Erről szól a Galatabeliekhez írott levél is, és az ApCsel 15 fejezete is, amelyben Pál küzd azokkal a zsidó keresztyénekkel, akik júdaizálni akarták a megtért pogányokat. Ettől azonban még a hétnek első napja marad a feltámadás első napja, és e napon gyülekeztek össze a pogányokból megtért keresztyének. 

Miről szól az ApCsel 15. -ben olvasható vita? A megtért zsidók sohasem mondtak le a szombatnap megtartásáról, és a körülmetélkedést is gyakorolták. A pogányok azonban sem a zsidókkal, sem a szombattal sem a körülmetélkedéssel nem voltak barátságban. Jézus Krisztus kegyelmét azonban elfogadták, és a feltámadáskor megkezdett vasárnapi gyülekezéssel és imádkozással teljesen meg tudtak barátkozni. A megtért farizeusok azonban megőrizték farizeusi szokásukat, és: „Előállának azonban némely hívők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni őket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.” ApCsel 15:5. Ez a törvénykező magatartás gerjesztette föl az első Jeruzsálemi zsinatot (vitát), amelynek a végén Jakab apostol azt javasolta, hogy: „Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez;” ApCsel 15:19.  Javaslatára hoztak egy rendeletet, amely így szól: „Hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől.” ApCsel 15:20. Ez volt a híres jeruzsálemi négyes rendelkezés. Sem a körülmetélkedésre, sem a szombat megtartására nem kötelezték a pogányokat. Mind kettőről kijelentést is kapunk a Kolossébelieknek írott levélben, miszerint: „És [ti] Ő benne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak; Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében;” Kol 2:10-11. Vagyis, akik megtértek és szívükbe fogadták a Krisztust, azok a Krisztus körülmetélésében vannak körülmetélve. Ez után olvashatjuk, hogy: „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek [csak] árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” Kol 2:16-17. A pogányok tehát mentesülnek a szombattól és a körülmetélkedéstől, mert ők a Krisztusban való bemerítkezéssel mind ezeket betöltötték. A zsidóknak azonban – mivel ragaszkodtak a 2Móz. 31:16. -ban olvasható „örök szövetségül.” -rendelkezéshez, – továbbra is kötelező volt mind a két dolog. Bármelyiket elhagyja egy zsidó ember, átok alatt tartja magát. Mégpedig a törvény átka alatt, amelytől megszabadított bennünket a Názáreti Jézus Krisztus. „Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak;…” Gal 3:10a. A jeruzsálemi rendeletet meg is erősíti Isten Pál apostol által a Kollossébeliekhez írott levelében: „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek [csak] árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” Kol 2:16-17. Ebben a kijelentésben nem a ceremóniális szombatról van szó, mert a Kol 2:10-11 sem a ceremóniális körülmetélkedésről szól. A Krisztusban a szombat is és a körülmetélkedés is a keresztfára lett szögezve. Mindezt azért mondta Pál a Kolossébelieknek, mert ott is nagy viták voltak a szombat és a hétnek első napján tartott nyugalom napja körül. Ma is ez történik, amikor szombatot megtartó zsidó keresztyének zaklatják a pogányok közül megtérteket, és szombatistává akarják tenni ahelyett, hogy krisztusivá akarnák tenni őket. Lett is ebből egy nagy zűrzavar, mert azok a pogányok, akik beveszik a szombatista gyakorlatot, de nem metélik körül magukat, azok a törvény átka alá kerülnek. A szombatista gyakorlat csak körülmetélésessel együtt bibliai. Ezért lesz az ezeréves királyságban a kettő együtt kötelező gyakorlat. Amikor Jézus Krisztus ezer évig uralkodik a földön, a zsidók számára is kötelező lesz a testi körülmetélés mellett a szívnek körülmetélése, vagyis a megtérés. A megtért pogányok számára viszont a szívnek körülmetélése mellett kötelező lesz a testnek körülmetélése. A vita ezzel örökre le is zárul.

Összegezve az eddigi gondolatokat:

A pogányok közül megtértek számára az új teremtés első napja, a vasárnapon gyakorolt gyülekezeti nappal összekötött pihenés a keresztyének szabbatja. Megszabadultak a törvény átka alól. Krisztusban a keresztfára lett szögezve a törvény.

A zsidók közül megtért keresztyének számára ugyanígy szent és biblikus, ha a vasárnapon gyakorolt gyülekezeti nappal összekötött pihenés lesz az ő szabbatjuk. Megszabadultak a törvény átka alól. Mert a törvény Krisztusban számukra is a keresztfára lett szegezve.

Azonban, ha a megtért keresztyénné lett zsidók továbbra is szombatot akarják ünnepelni, annak minden ószövetségi rendtartása szerint a körülmetékedéssel együtt, az biblikus és szent. Megszegésével azonban a törvény átka alá kerülnek. 

Ha a pogányok közül valaki a szombatot akarja megünnepelni, akkor neki fel kell venni az ószövetségi összes rendtartást a körülmetélkedéssel együtt, különben megrontja a szombatot és a törvény átka alá kerül.

Az Új Kezdet.

Az új kezdet mindig a hétnek első napjára esik. A hétnek első napja mindig az Úrnak napja. Van a Bibliában négy olyan mérföldkő, amely perdöntő erőjű ebben a témában.

A teremtés napja. Ezen a napon, a hétnek első napján Isten új teremtést kezdett. Belekezdett a menny és föld teremtésébe. Az első nap, amelyen elválasztotta a világosságot a sötétségtől. „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és sötétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett. És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől. És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a sötétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.” 1Móz 1:1-5. Az első nap a hétnek első napja (vasárnap), az Úrnak napja.

A feltámadás napja. Az Úrnak napja a hétnek első napja: A feltámadás napja azonos lett az Úrnak napjával. „Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, akiből hét ördögöt űzött vala ki.” Mk. 16:9. (Lk. 24:1.Jn. 20:1.) Jól látható, hogy a feltámadás olyan esemény, amellyel megváltoztatta Istennek az emberekkel való kapcsolat rendszerét. Azért, hogy ez majd valóban megszentelt nappá növekedjen a hívők szemében, ószövetségi szabályozással Isten meg is szentelte ezt a napot. Az Úr ezen a napon támadt fel. Ez az Úrnak napja.

A pünkösd. A pünkösd szabályozása, amely így olvasható: „Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, amelyen beviszitek a meglóbálni való kévét, hét hetet, egészek legyenek azok. A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz.” 3Móz. 23:15-16. Ez a nap, szintén a hétnek első napja. Ezen a napon összegyűltek Jeruzsálemben a keresztyének a pünkösd megünneplésére, amikor a Szent Szellem egyházzá szervezte a megtért bemerítkezett keresztyéneket. Ez volt a Szent Szellem kitöltetése, amely a hétnek első napján – ma ezt vasárnapnak nevezzük – történt. A pünkösdi esemény olyan hatással volt az első keresztyénekre, amely a szívükbe véste az imádkozással egybekötött pihenés napját, nem tintával, hanem az Élő Isten Szellemével írva. Mind ezek alapján világosan látható, hogy a népek, nemzetek, nyelvek és ágazatok számára maga Isten helyezte az össze gyülekezés és nyugalom napját vasárnapra. A szombat törvénye nem megváltozott, hanem a kereszten betöltetett. Azért jött Jézus, hogy betöltse, és minden megváltással kapcsolatos dolgot elvégezzen. Nos, ez a Golgotán: „Elvégeztetett”. Jn. 19:30b. A Szent Szellem megérkezésével elérkezett egy olyan üdvtörténeti korszak, amelyben Isten az Egyszülött Fia számára menyasszonyt (Eklézsia) keres. Amikor a menyasszony (Eklézsia) készen lesz, a korszak lezárul, és a menyasszony elragadtatik az Úr elébe a levegőégbe. Soha többé nem ismétlődik majd meg ez a kiváltságos korszak.

A keresztyének összegyülekezésének napja, és az új korszak hírnöke. János apostol az Úrnak napján találkozik a Mennyei jelenéseket adó Krisztussal. „Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét,” Ez a nap, a hétnek első napja az Úrnak napja, amellyel maga Jézus Krisztus hitelesíti az új kezdet, az Új Szövetség megszentelt napját. Ebben a próféciában olvasható a κυριακός ἡμέρᾳ „küriakosz hémera”, vagyis, az „Úrnak napja” kifejezés. A páthmoszi látomás egy új kezdet korszakát hirdeti meg, amely magába öleli az utolsó időt, és az 1000 éves királyság korszakát.

Vannak keresztyének, akik visszatértek az Ószövetségi alapú hitre. Azokban a gyülekezetekben a szombatot tanítják nekik. Bennük még erősebb a kőbe vésett törvény a szeretet hús szívbe vésett két új parancsánál, és a feltámadásnál. A Biblia a hétnek első napját hirdeti az Új szövetség népének, mert az egy teljesen Új alapokon – Jézus vérén – nyugvó szövetség, amiben semmi sem a régi. A vasárnap a hétnek első napja, az új hét kezdete. A feltámadás napja, és a Szent Szellem kitöltetésének – pünkösd – napja. Ez lett az Új Szövetség ünnepe, a feltámadás hirdetője, a vasárnap. Még az orosz nyelv is őrzi ezt a történetet. Az orosz воскресение (voszkreszenyie) szó jelenti a feltámadást, a воскресенье (voszkreszenyje) pedig a vasárnapot. Mindkettő a воскреснуть (voszkresznuty), azaz feltámadni jelentésű szóból származik. Ez elég humoros, mert az elmúlt évszázad ateizmus birodalmának nyelvén hangzik. Ha valaki a szombatról vasárnapra tér át, akkor az Új Szövetséghez csatlakozik. Ha azonban visszatér a szombatra, akkor feladja az Új Szövetség Messianisztikus feltámadás történetet, és visszamegy az ószövetségi, Messiás előtti hitgyakorlatra. Lemond a Jézus által kezdeményezett újról, újjászületésről, új kezdetről, feltámadásra való emlékezésről. Nekik a sínai hegyen kőbe vésett törvény erősebb, mint a Szent Szellem által szívnek hústáblájába vésett Isten Igéje a Jézus Krisztus. Jézus Krisztusban azonban eltűnik ez a lepel, és erősebb lesz a feltámadás ereje, mit a szombat – Jézus Krisztusban betöltött – törvénye.

Az Antikrisztus cselekedete.

Nézzük most meg a Dániel 7:25 verset. Mit akar az Antikrisztus megváltoztatni? Így olvashatjuk: „És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos [egek] szentjeit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt (דָּת (dáṯ); és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.” Dán 7:25.

Az egyik szó melyet értelmezni kell az a „véli”. A Héber szövegben, ez aסְבַר  (səḇar) – remél, reménykedik, bízik jelentét hordoz. Vagyis úgy véli, hogy sikerül neki, de ebben nincs benne az, hogy meg tudná csinálni. Az viszont igen, hogy nagyon is akarja, szinte már sikerül is neki. Most nézzük meg, hogy mit akar megváltoztatni? Az időket és a törvényt, olyan módon, hogy az fölött majd ő rendelkezik ideig, időkig, és fél időig. Vagyis három és fél évig. Nem tovább. Csak három és fél évig.

Ebben a versben a héber זְמַן  (zəman) (kijelölt) idő, alkalom, jelentéssel bír.

A törvénynek fordított: דָּת  (dáṯ) – 1) törvény; 2) vallás, istentisztelet (i mód); 3) rendelet; 4) terv, szándék, cél.

A Dániel 7:25 -ben arról van szó, hogy olyan időt, alkalmat (זְמַן  zəman) akar megváltoztatni az Antikrisztus, amely a vallási istentiszteletekkel kapcsolatos. Szó sincs arról, hogy a jogrendszert akarná megváltoztatni. Akkor nem a héber דָּת  „dát” szó szerepelne itt, hanem aמִשְׁפָּט  (mišəpáṭ). Ha pedig az ószövetségi törvényt akarná megváltoztatni, akkor a:תּוֹרָה  (tóráh) héber szónak kellene itt állnia. Ez óriási különbség.

Mit is akar tehát az Antikrisztus? Az istentiszteleti renddel kapcsolatos időket -דָּת  „dát” – megváltoztatni. Ha figyelmesen olvassuk a Dániel könyvét, akkor több esetben elhangzik benne, hogy a prófécia a végső időkről szól. A 7:25 ben az is olvasható, hogy ez a szándéka a végső időben a neki adatott három és fél évben lesz érdekes. Fontos megjegyezni, hogy a három és fél évet attól kapja, aki a történelemnek és az időnek is Ura és Istene, mert így olvashatjuk, hogy: „és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig”. Ez azt is jelenti, hogy egy perccel sem birtokolhatja idő előtt, vagy attól tovább a hatalmat, mint amit Isten rendelt el. Mivel az Antikrisztus és a zsidók által várt Messiás egy ugyanazon személy, ezért a zsidók kedvére tevő Antikrisztus „jel” -t akar mutatni. Miért? Mert a zsidók jelt kívánnak. (Mt 16:1; 1Kor. 1:22.) A szombat nap pedig jelül adatott (2Móz. 31:13). Kiknek? Nyilván azoknak, akik még a törvény cselekedeteiből akarnak megigazulni. Amikor az Antikrisztus a jelet fölmutatja, vagyis az istentiszteleti rendet megváltoztatja, akkor az Ő elfogadása is megtörténik a zsidók szemében. Az Antikrisztus törvényi erővel próbálja a szabbatott a birodalmára ráerőltetni. („és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt (דָּת (dáṯ); és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.” Dán 7:25.) Ahhoz, hogy az ószövetségi törvény cselekedeteiből a hit cselekedeteibe kerüljünk, Krisztusra van szükségünk. Erről beszél Pál Galatabeliekhez írott levelének 3:5-14 verse is. Akik a törvény cselekedetéből vannak, azok még átok alatt vannak és ők még a Krisztust nem értették meg. „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén értünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ:” Gal. 3:13. A szombat, törvény alatt van. Ószövetségi törvény alatt.

A vasárnap az újra kezdés napja, az első nap, az új teremtés napja, az új lehetőség a feltámadás első napja. Nem az ószövetségi törvény, hanem a feltámadás napja. Továbbá a Szent Szellem megérkezésének napja amikor az „Istenszerű tűz” érkezett, amelybe szükségszerű bemerítkezni, ahogyan az Úr Jézus azt Nikodémusnak elmondta. A vasárnap megünneplését kétezer éve gyakorolja a keresztyén társadalom. Az Antikrisztus ezt akarja majd megváltoztatni a Dán. 7:25 szerint a neki adatott 3,5 éves utolsó időben. A Dán. 7:25 vers az Utolsó Időről, az Utolsó évhét (hét év) második feléről szól. És az, még csak ezután lesz. A vasárnapi feltámadás eseményének ünneplése pedig már kétezer éve tart. Ezt próbálkoznak az Ószövetség törvényét és szombatot gyakorló közösségek is megváltoztatni, de nem tudják. Amíg újszövetségi nép a földön lesz, a vasárnap a feltámadás napja lesz. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, és az Antikrisztus törvény erejével visszarendezze az istentiszteleti rendet vasárnapról szombatra, kell történni valaminek. Ez a valami, az aposztászia. Erről pedig így olvashatunk: „Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem [jön az el addig], mígnem bekövetkezik előbb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,” 2Thess. 2:3. A „szakadás” görög „aposztászia” szavával találkozunk ebben a versben, ami hitehagyást, a hittől való elszakadást, és a más istenségek felé fordulást jelenti. Az Eklézsia elragadtatásával azonban majd lezárul az egyháztörténelem korszaka is, amelyben a feltámadás napja az ünnep és az imádkozás napja.

Az 1000 éves királyság szabbatja.

Ha megnézzük az Ézs. 66:22-23 verseket, láthatjuk, hogy a szombat ismét hangsúlyt kap. „Mert mint az új egek és az új föld, amelyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek; És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr.” Ézs. 66:22-23. A prófécia az ezeréves uralkodás végéről szól, amikor tűzzel ítél az Úr minden népeket. Az 1000 év alatt Krisztus uralkodik a földön. Most azonban még nem abban az időben élünk. Valószínűleg mi már nem is fogunk abban élni. De, akik akkor, és ott élnek, hónapról-hónapra, és szombatról-szombatra fölmennek az Urat imádni Jeruzsálembe. Ezt így hisszük és valljuk, ahogy írva van. És ha mégis megérnénk azt az időt, mi is a prófécia szerint járnánk el. Mert az Úr mondta. 

Amikor Jézus helyre állítja Isten országát a földön, egy új korszak kezdődik, ahol ismét a szombat lesz az ünnep és a pihenés napja. 

Berkes Sándor