Miért vasárnap lett az imádkozás napja?

     A probléma gyökere az Ószövetségben keresendő. Izrael hűtlenné vált Istenéhez. Isten prófétákon keresztül figyelmeztette a népét. „Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak maguknak; [és] repedezett kutakat [ástak], amelyek nem tartják a vizet.” Jer 2:13. Mire Jézus Krisztus megérkezett az övéi közé, a nép már teljesen hátat fordított Istenének. „Monda azért nekik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat. Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja. Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nekem. Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nekem? Aki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.” Jn 8:42-47.
Végül ahogyan ezt a szőlőmunkások példázatában olvashatjuk, (Mt 21.) a Fiút megölték, de az ítélet az lett, hogy: „Annak okáért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.” Mt 21:43.

     Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben kirajzolódik előttünk az, hogy az Ő Fiának megfeszítése után, Isten a pogány népek felé is oda fordult, hogy népet szerezzen az ő nevének. „Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének,… Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, akik az én nevemről neveztetnek.” ApCsel 15:14, 17a. Teljesen világos, hogy Isten az emberek többi részéről is gondoskodik. A zsidók hitehagyása, és az ördög felé fordulása után Isten úgy tekintett az őt elhagyó népére, mint az Atya a tékozló fiára, akit hazavár. Az üdvözítését azonban kiterjesztette a pogány népekre is. „Legyen azért nektek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez üdvözítése, és ők meg is hallgatják.” ApCsel 28:28.

     Jó előre megtörtént az a rendelkezés sorozat, amely már az Újszövetség istentiszteleti rendtartását vetítette előre. Ilyen volt az első zsengéről szóló rendelkezés is. Az első zsenge (kéve) ünnepe: Niszán 16.-án kellett megtartani. Az aratás, az új élet, az újjászületés, a feltámadás ünnepe. A szombatot követő napon kellett bevinni az első kévét a templomba. Ez a mi vasárnapunk napja.

     Így olvashatjuk a törvény rendelkezését: „Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván: Szólj Izrael fiainak és mondd meg nekik: Mikor bementek a földre, amelyet én adok nektek, és megaratjátok annak vetését: a ti aratástok zsengéjének [első] kévéjét vigyétek a papnak. Az pedig lóbálja meg a kévét az Úr előtt, hogy kedvesen fogadtassék értetek; a szombat után való napon lóbálja azt meg a pap.” 3Móz 23:9-11. A szombat után való nap, vagyis a hétnek első napján, vasárnapon. Ezzel vetítette előre Isten az Ő Fiának feltámadását, és az új életkezdés lehetőségét. A vasárnap a feltámadás napja és ünnepe.

     A vasárnapi feltámadás után újabb csoda következett a megtért emberek életébe. A Szent Szellem kiáradása. A Pünkösd: az első kéve utáni 50. napon – a hétnek első napján – tartották, vagyis vasárnapi napon. Azt a jövőt vetítette előre, amikor Ábrahám földi és égi leszármazottjai egyesülnek. „Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két [nemzetséget], és lerontotta a közbevetett választófalat, Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést.” Ef 2:14-16.

     Éppen ezen a napon töltetett ki a Szent Szellem a tanítványokra. Isten ezen a vasárnapi napon alapította meg az újszövetségi gyülekezetet. Minden népből, nemzetből, ágazatból, és nyelvből elhívta és megszentelte azokat, akik befogadták Jézus Krisztust a szívükben. „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, ahol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.” ApCsel 2:1-3.

     Nem volt könnyű megemészteni a zsidó-keresztyéneknek a szombatról vasárnapra helyezett istentiszteleti rend változását. Ahogyan Jézus Krisztust üldözték, a tanítványokra is az a sors vár. „Mikor azért este vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, ahol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nekik: Békesség nektek!” Jn 20:19. Jézus ezen a vasárnapi napon látogatta meg a tanítványokat, akik a zsidóktól való félelem miatt zárt ajtók mellett gyűltek össze. Jézus már betöltötte a törvényt, és meghalt a törvénynek, ahogyan ezt mi is tesszük. „Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.” Gal 2:19-20. Ez főszabállyá vált a keresztyén társadalom számára.

     Vagyis: A törvény a szombattal együtt érvényét vesztette azoknak az életében, akik Krisztussal együtt megfeszítettek. Ez lett minden megtért és újjászületett pogány embernek a hitgyakorlata. A törvény szigorába foglalt szombatot felváltotta a feltámadás ünneplése, amely egy teljesen új szövetségen és új törvényen, a szeretet törvényén alapszik. Már nem kőbe véset törvény a szabályozás alapja, hanem a szívnek hústáblájára írt Újszövetség, amely Jézus Krisztus vérével lett oda belevésve.  

     Az úrvacsorai közösség, az Újszövetség megerősítése már rendesen a hétnek első napján, vasárnapon történt. „A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nekik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.” ApCsel 20:7. Isten valami újról gondoskodott, amikor teljesen új szövetséget kötött Jézus Krisztus vére által, s ez az új sokkal jobb a réginél. „Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, amely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.” Mt 26:28. Ez sokkal jobban beszél, mint Ábel vére. „És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.” Zsid 12:24.

     A pogányok ellen folyton azzal a panasszal éltek a zsidó megtértek, hogy nem akarják az ószövetségi törvényt betölteni. Akkor sem értették meg az Újszövetség lényegét, és azóta sem értik, mert a mai szombatisták ugyanazt teszik. Az apostolok összegyűltek Jeruzsálemben és megvitatták ezt a kérdést. Jakab apostol előállt a jeruzsálemi zsinaton és a következőt mondta: „Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez; Hanem írjuk meg nekik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől. Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.” ApCsel 15:19-21. Vagyis: a zsidók csak gyakorolják a szombatot, de a pogányokat hagyják békén. Csak a négyes törvényt tartsák be. A többiekben szabadok. „Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn 8:36.

     A megtért zsidók ragaszkodtak az Ószövetség törvényeihez, szombatnapon jöttek össze, valamint a körülmetélkedést is gyakorolták. Ezt az Újszövetség nem semmisítette meg. A zsidóknak meghagyta a szombatot, de a szombathoz a körülmetélkedés is hozzá tartozik. A jeruzsálemi zsinaton ez nem is volt kérdés. ApCsel 15.-ben olvashatjuk, hogy csak a pogányok hitgyakorlatát szabályozták a négyes törvénnyel. A körülmetélkedést és a szombat megtartását nem kellett a pogányoknak gyakorolni. Csakhogy a jeruzsálemi zsinat szabályozását akkor sem vette komolyan, és most sem veszi komolyan minden zsidó-keresztyén gyülekezet és a zaklatás folytatódik. Pál pontot tett ennek a zaklatásnak a végére. Végezetül megírta a Kolossébeli gyülekezetnek, hogy mit mond Isten ebben a dologban. „És [ti] Ő benne vagytok bételjesedve, aki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak; Akiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében; Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, amely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára; Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtuk abban. Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek [csak] árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” Kol 2:10-17.

     Ebben benne van minden. Akinek van füle a hallásra, ezekből az igékből megértette, hogy a pogányok közül megtértek számára miért vasárnap lett az imádkozás napja.

Berkes Sándor